Rákoshegyi Futónagykövet!


Mióta futsz rendszeresen?

2015 szeptemberében kezdtem el futni kikapcsolódásként, illetve mert már túlzásnak éreztem a túlsúlyom, pedig alkatilag sosem voltam kövérségre ítélve.
Számomra a kezdetek a szomszédos, XVIII. kerületi Bókay-kert futóösvényéhez kötődnek, és két aktív, jelenleg is rendszeresen futó barátomhoz. Tanácsaikat használva alakítottam a futóedzéseimet, majd megismerkedtem egyrészt a futóversenyek világával, másrészt, teret hódítottak a teljesítménytúrák is az életemben.
Gulyás Erikának kerületünk Futónagykövetének egy 2016-os rákoscsabai terepfutáson mutattak be, és nem sokkal később pedig tagja is lettem a kerületi futócsapatnak. Sokat köszönhetek neki, sok kilométert futottunk, és fogunk is együtt futni. Ez alatt a rövid idő alatt is sok élményt köszönhetek közvetlenül, vagy közvetve a csoportnak. A közös futások során nemcsak alapozás, vagy edzésmunka történik, hanem tapasztalatokkal, élményekkel válunk gazdagabbá. Kezdő futó voltam, amikor sofőrként 2 és 3 fős Ultrabalaton teljesítésben vettem ki a részem a kerületi Dryhill Athletic csapatával. Azóta már csapatkapitányként vagyok túl az első 4 fős teljesítésen és büszke is vagyok a 20 órán belüli eredményünkre. Idén már egy 3 fős kerületi csapat a „Rákoshegyi befutók” kapitányaként készülünk az 2019-es Ultrabalatonra.

Gyerekkorodban sportoltál?

Rendszeresen nem. A Zrínyi Miklós Általános iskolába jártam ahol karate edzésre írattak be a szüleim, azonban a nyári szünet betett a rendszerességnek tekintettel arra, hogy akkoriban sem szándék, vagy akarat nem volt, hogy Ecserről az RTK-ig (ide szervezték át az edzéseket a vakáció idejére) heti rendszerességgel bejussak az edzésekre. Ecseri gyerekként inkább a kerékpár volt a jármű, a játék és a sporteszköz is egyben. Később a középiskolában a kosárlabda csapathoz csatlakoztam, szerettem is az edzéseket, de lássuk be a 168 cm-es magasságommal inkább csak aktív időtöltés volt a kosarazás az osztálytársaimmal.

Hogyan érintett, illetve mi jutott eszedbe, amikor Erika felkért, hogy legyél Futónagykövet?

Meglepődtem, először nem is azért, hogy felkért, hanem azért, hogy lemond. Ő elmesélte, és én megértettem az indokait. Tulajdonképpen a beszélgetésünk után az, hogy felkért már érthető volt, hiszen nem sokkal korábban Ő segített nekem összeállítani egy céges futónagyköveti pályázatot, hogy a munkahelyemen Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál betölthessem a BSI céges futónagyköveti feladatokat. A pályázat egyébiránt sikeres volt, azonban a BSI-nél tudomásom szerint nem igazán aktív a céges típusú nagyköveti rendszer működése. Jól esett a belém vetett bizalma és remélem, hogy azóta sikerült is megfelelnem.

Milyen terveid vannak, mint futónagykövet?

A BSI által elvárt eseményeket rendszeren megszervezem, legyen szó egyes BSI-s futóversenyek előtti felkészülési futásokról, vagy időszakos kilométergyűjtésekről, mint a Yours Trully, vagy az Achilles napi futások. A rendszeres közös futások kapcsán igyekszem a szabadidőmet úgy beosztani, hogy többféle terepen, területen és lehetőleg, minél több futótárssal tudjunk egy-egy futáson részt venni. Jelenleg a hétköznapok a Rákos-patak partját jelentik. A hétvégéken – ha a versenyszezon nem írná fölül – a Merzse, a Régivám-kör ad teret az edzéseknek. A jövőben szeretnék rendszeresen is futásokat szervezni az M0-s – M31-es melletti földutakra a motocross pályáig és vissza.

Természetesen nagyon boldog lennék, ha egy kerületi szervezésű futóversenyt egyrészt sikerülne megrendezni, más részt, ha az rendszeressé és népszerűvé majd hagyományossá tudna válni.

Egy másik, aminek örülnék, ha egy évben egyszer-kétszer nem csak a futás apropóján, össze lehetne rántani a csoport tagjait, hogy ne csak a futóruhában lássuk egymást.

Hogy lettél iramfutó az idei Sparon?

A Zugflow csapatának (XIV-XV. kerület) futónagykövete keresett meg, hogy ő jelezte a BSI felé, hogy szeretne iramfutóként részt venni a SPAR Budapest Maratonon. Megkeresett, hogy a feladathoz lennék-e a párja, és elsőre igent mondtam. Mi alapesetben a 4 óra 30 perces, vagy a 4 óra 45 perces célidőre gondoltunk, azonban a BSI már akkor jelezte, hogy évek óta kialakult jól bevált párosok viszik ezeket a tempókat. De fogadták a szándékunkat, majd bő egy hónappal a verseny előtt jelezték, hogy ha vállaljuk, akkor az 5 óra 30 perces szintidős iramfutók feladatával megbíznának minket.

Milyen volt ez az iramfutós maratonod?

Életem 4. maratoni versenye, vagy mégsem? Nem mondhatnám, hogy a tavalyi évben kissé elrontott versenyem visszavágója lenne, hogy kijavítani jöttem azt a csorbát. Nem versenyzőként, hanem iramfutóként vettem részt az idei Budapest Maratoni távján.
A verseny szintideje: 5 óra 30 perc nettó idő (az utolsó elrajtoló rajtidejéhez igazodva)

„A mezőnyt záró busz követi az 5:30:00 alatt célba érkező iramfutó tempójában.  Akit a záró busz beér, fel kell szállnia, rajtszámát áthúzzák, a célterületre nem léphet be.”

Nos, én a záró busz előtti iramfutóként vettem részt a versenyen futónagykövet társammal, Szalay Krisztiánnal. Mindketten először végeztünk ilyen feladatot. Volt némi izgalom. Nem könnyű a feladat, és a nehézsége máshogy jelentkezik, mint azt gondolná az ember.
Tekintsük be kicsit a kulisszák mögé:
A szombati tészta partin részt kellett vennünk, hogy az versenyzőkkel legyen lehetőségünk találkozni, beszélgetni. Nem is kell mondanom, hogy nem a mi tempónkra volt a legnagyobb kereslet pedig…
A vasárnapi rajt előtt eligazítás, „ruházati kontrol” mert az Adidas, mint szponzor által biztosított felszerelésben kellett futnunk.
Átvettük a hátunkra erősíthető iramfutó zászlóinkat, és kaptunk egy kilométerekre lebontott részidős táblázatot, melyen filccel megjelöltük a frissítő pontokat. Tekintettel a tempókra elfoglaltuk a helyünket leghátul. A zászlót tartó „támla” nem kényelmetlen és praktikusan el tudtam benne helyezni a telefont, szivacsot meg néhány szelet müzlit.
A rajtra váró mezőny hátsó felében, a Petőfi híd budai hídfőjének közelében nem tapasztalható nagy nyüzsgés, előre nézve még rajtlapu is nehezen vehető ki, de a rajtra váró tömeg hosszú sorba tömörülve jelzi, hogy nemsokára óriási energiák fognak felszabadulni. Beszélgetéssel és fényképezéssel telt a várakozás időszaka. A 9 órás rajtot követően araszolni kezdünk előrébb. A rajtunkra tulajdonképpen a bruttó versenyidő 20. perce után került sor.
Már az első kilométereken szinte állva hagyott minket a komplett mezőny. Magányos futásunkat egy-egy futóval való beszélgetésünk törte meg. Egy külföldi futólány jelmezének szoknyája alkalmatlannak bizonyult a futáshoz lecsúszkált, rálépett elszakadt ezért levette. Jeleztem neki, hogy beteszem a hátitáskámba. Mivel a kislány az első 10 km előtt a záró buszra szállt, ezért a vezetőnek adtam oda később a szoknyát.
Az első pár kilométeren világossá vált egy problémánk:
Nem egyszerre indítottuk el Krisztiánnal az óránkat, és útközben már nem is tudtuk kimatekozni, hogy a közel 20 mp-es eltérésű idő közül melyikünké a rajt kaputól mért indulás vajon.  Az órámat a magam részérről „auto lap” nélküli stopper + GPS módban indítottam el, hogy minden táblánál köridőt rögzíthessek. Krisztiáné pedig 1 km-es auto lap + GPS üzemmódban ment. Csak hát az „origóban” nem voltunk biztosak. A „magányos” futás alatt inkább a tervezett tempó előtt haladtunk a 9. km-nél túlságosan is gyorsak voltunk a 12 és 15. km-re korrigáltuk a tempónkat.
Még mi is elhaladtunk az újraélesztésen átesett futótársunk mellett, ahol akkor már a mentők végezték a feladatukat. Szívszorító érzés volt látni, és remélem, hogy sikeres volt mind a mezőnyben futó orvos életmentése, mind a helyszínre érkező mentő.
Mindamellett, hogy elbizonytalanított, minket és kissé bosszantott, hogy nem összehangolva jár az óránk, így jól esett a technikai személyzet részéről egy visszaigazolás rajtkaput „ismételten elhagyva” miszerint pontosan érkeztünk a 15 km-hez. (Innentől kezdve az volt az érzésem, hogy az én indításom volt pontos a rajtban)
A következő kilométereken még mindig az volt a jellemző, hogy egy-egy futóval találkoztunk, azonban innentől kezdve már sűrűbben. Többek kezdek elmaradozni, próbáltuk tartatni a tempót, de el-el maradtak és bizony a záró busz innentől kezdve sűrűbben kellett, hogy futót vegyen fel. A féltáv után már kisebb bolyokba rendeződve értük utol a mezőnyt, de sajnos egyre többen és egyre kevésbé tudták tartani a tempót velünk, igyekeztünk felzárkóztatni őket, és ez befolyásolta a mi haladásunkat is kissé, és én pedig egy rövidebb „eü-i szünet” után pici lemaradásban haladtam a 22–23. kilométereken (kb. -30mp) melyet a 27. kilométerre sikerül felzárkózni.
A mezőny hátsó fertályát érintő első komoly „feketeleves” talán a 30. kilométert követő Árpád híd felüljárója jelentette, itt szinte mindenki sétált, és úgy véltük a tempó szerinti haladással sokakat leszakítanánk, akik azért még versenyben tudnának maradni, így ezen a szakaszon bő egy perces hátrányt hoztunk össze a tervezett haladáshoz képest, melyet a Margit-szigeten és a Parlament felé haladva fokozatosan dolgoztunk le a 38. kilométerig.
Az utolsó kilométerekre szerettük volna valahogy „bolyba” rendezni az elnyúltan haladó szintidő határán lebegő futótársainkat, azonban a kígyózáson nem sikerült változtatni. Az utolsó frissítés után, és hídra felfelé haladva biztattuk a futókat ismét megkíséreltünk egy kicsit terelni őket, ismét pici hátrányt elkönyvelve. Akikkel sikerült, kb. 4-5 futóval, a Szabadság hídon lefelé picit-tempót fogni azokkal a 41. km-ig pontos szintidőre érkeztem, biztattam és előre küldtem őket. Ezen a ponton viszont, lehet, hogy nem helyes döntést hoztam, mert még néhány futótársamat is megpróbáltam ösztökélni, hogy nagyon kevés van hátra. Igaz hogy ők végül velem is érkeztek be, így azonban a végelszámolásba a saját időm (5:30:59) kívül esett az elvárttól (5:29:36). Tapasztaltabb iramfutó társam fel is hívta a figyelmem, hogy adott esetben, ha ők, mint gyorsabb iramfutók hátrahagynak egy-egy leszakadó futót, azokkal közlik, hogy számíthatnak következő iramfutókra, és ha az nem pontosan érkeznek, akkor a leszakadó futó akaratán kívül is csúszásba kerülhet és esetleg 5:30-on kívüli nettó időt fut. Ez a tény utólag komolyan megérintett, de legalább annyira, mint azok a dolgok, melyeket megtapasztaltunk a mezőny végén, záró iramfutóként haladva. Azt a mai napig nem tudom, hogy azok közül, akik a hídról mögöttem jöttek le „lakmározott-e” volna még a záró busz, ha egy-másfél perccel nagyobb lett volna a távolság közöttünk…
Tanulságos, egyszerre tud felemelő és lesújtó is lenni a szintidős iramfutás. Előttünk álmok válnak valóra, mögöttünk ezek az álmok foszlanak szét. Az eredmény lista végét böngészve felvetődött bennem, a maratoni táv szintidőre történő teljesítéssel kapcsolatban, hogy vajon milyen módon lehetne a futótársaim felé kommunikálni a következőt:
Az 5 óra 30 perces szintidő teljesítéséhez nem szükségszerű a 2:20 körüli féltáv teljesítése, sokkal inkább a stabil 2:40 perces első etap az indokolt, és úgy gondolom, hogy amennyiben az 5 óra 30 perces iramfutókat már az első 10 - 15 kilométeren is „használnák” a futók, sokkal kevesebb lenne a hátrányba kerülés miatt feladni, kiállni kényszerülők száma.

https://rakoshegyi-info.blogstar.hu/./pages/rakoshegyi-info/contents/blog/62641/pics/lead_800x600.jpg
 

Esti gimi Rákoshegyen2018.08.30. 10:25

Rákosmente első serháza2019.08.15. 20:30

Kórus kommandó 2.02018.12.30. 11:50

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?