Ultrabalaton – az érzelmek fogságában


Az Ultrabalatonról (UB) már egyre többen tudják, hogy a Balatont megkerülő egykörös verseny, egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával teljesíthetnek a résztvevők. A kb. 220km-es még egyszer kétszázhúsz kilométeres távnak egyre növekvő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2016-ban 54 nap, 2017-ben 54 óra, 2018-ban 37 perc és 2019-ben 22 perc alatt telt házas lett a verseny!
Kerületünk futói között is népszerű a verseny, de most egy különleges csapatot mutatunk be akik nem a futópályáról jöttek, hanem a festőállványról.
Szőke-Csizmadi Regina a Nemzeti Festékbolt szervezője mesélt nekünk a  csapatukról.

HogA Nemzeti Festékbolt csapata a dobogón :)yan jött az ötlet, hogy a Nemzeti Festékbolt (NF) induljon az UB-n?

Szeretek álmodozni. Éppen arról beszélgettünk, a 2018-as Balaton átúszás után, hogy vajon mi lesz a következő kihívás, ami ennyire nagy hatással lesz, és ennyire nagy energiákat kell hozzá mozgósítani! Valahogy nem távozott a fejemből a Balaton képe, és anélkül, hogy pontosabb részéleteket tudtam volna róla, azonnal rávágtam, hogy az UltraBalatonon (UB) el kellene indulunk! Annyi ismeretem volt róla csupán, hogy sokat kell futni, nagyon sokat. Barf Attilában (Nemzeti Festékbolt vezetője) azonnal támogatásra talált az akkor még inkább csak gondolatnak nevezhető szikra, majd percekkel később döntés volt, hogy megyünk. Így válnak valóra az álmok!

Hogyan alakult ki a csapat? Önként vagy megszabtátok a létszámot?

Egy dolog volt biztos, hogy olyan csapatot szeretnénk, melyben mindenki kivétel nélkül kötődik a TeremFestés Programhoz. Ez azt jelentette, hogy van egy kb 15 főből álló festő csapatunk és van egy nagyjából 50 főből álló mikulás csapatunk, melyben bőven vannak átfedések. Ebből kellene megtalálnunk a futó társainkat. Mondhatnánk, hogy tehát akkor rengetegen vagyunk, de ha már számításba vesszük, hogy ebből a „tömegből” ki az, aki fut rendszeresen, vagy legalább néha, sőt már az is jó, ha csak időnként a busz után, akkor mégsem olyan könnyű matek ez. Ennek ismeretében nem volt kérdés, hogy a csapat létszáma a lehető legnagyobb lesz, amivel be lehet nevezni. Így anélkül, hogy tudtuk volna, hogy kikből állunk össze, azt már tudtuk, hogy tizenhárman leszünk. A következő festésen felvetődött a kérdés, hogy itt lenne ez a nem kis kihívás, kinek lenne kedve, ideje csatlakozni. Már ekkor bővültünk és nagyjából a csapat fele összeállt. Időközben mivel a Mikulás ünnepség szervezése is javában zajlott már, így nem kellett messze menni a tagkeresésért. Megvoltunk! Persze rengeteg félelemmel, hiszen volt olyan köztünk, többen is, akik sosem jártak még futó versenyen, illetve olyan is, aki utoljára az iskolában a kötelező Cooper teszt alkalmával használta futásra lábait! Legkevésbé zavart ez minket, hisz megvoltunk, tisztán nemzeti festékboltosan megvoltunk. Később lett ugyan tagcsere, de szerencsére a kötelék nem szakadt el futó és NF szív között. És az élet rendez, ismét tagcsere. Szeretjük a kivétel erősíti a szabály klisét, így alkalmazzuk is, és ez esetben lett egy olyan futónk, aki a múltban ugyan nem, de a jövőben építhet köteléket önmaga és a programunk között.

Hogy zajlott a felkészülés?

Onnantól kezdve, hogy vállalta valaki a részvételt, szabadon választott volt mind a táv, mind a szakasz amit futni fog, és még az is, hogy nappal vagy este kerüljön rá sor. 13 futó, 13 igény! Okozott fejtörést, de úgy a 72. excel tábla kalkuláció már olyanra sikeredett, ami mindenki számára tetszetős volt. Hurrá! Fejben meg is vagyunk! Ja, hogy ez volt a könnyebb része. Hoppá! Akkor kezdjük! Tényleg színes volt a paletta a sosem futótól a rendszeres futóig, bár utóbbiból jóval kevesebb akadt a csapatban, a 10 kilométertől a maratoni távig. Szakértő a legnagyobb jó indulattal sem vagyok, de tapasztalataim vannak az elmúlt pár évből futás és versenyzés kapcsán. Erre tudtunk építeni mindenkivel, hogy hogyan is csinálja, mire figyeljen. Azonban a lépéseket senki helyett nem tudtuk megtenni, az mindenkinek saját harca volt, hogy elinduljon, és csinálja és harcoljon a szembekerülő nehézségekkel. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert mindenki éppen ott tartott a verseny kezdetén ahol tartania kellett ahhoz, hogy véghez vigye vállalását, és a csapat együttes célját! Erős volt mindenki, mind fizikálisan, mind lélekben. És a legfontosabbat sem hagyta otthon senki, a szíve mindenkit végigkísért, időnként testen kívül dobogva ugyan, de ott volt…

Amatőr vagy sportolói múlttal rendelkező csapat volt?

Jelenleg csak amatőr sportolók vannak köztünk. Mindenki múltját nem ismerem ugyan, de elképzelhető, hogy vannak akik okoznának meglepetést számunkra ez ügyben. A grundon, iskolai csapatban biztosan többen is álltak már rajthoz akár egyéni akár csapatsportban. Nekem van sportolói múltam, igazolt játékosként töltöttem a gyerekkorom és a tinédzseréveimet a vörös salakon, és jártam versenyről versenyre hosszú éveken keresztül. Fantasztikus élményekkel gazdagodtam a tenisz által, csodás barátságokat kötöttem, és rengeteget tanultam abban a 15 évben küzdésről, hitről, akaratról, és ami szerintem kihagyhatatlan megtanultam veszíteni is, megtanultam, hogy mindig lesznek nálam jobbak és elfogadtatta velem a sport hogy, ezt így kell szeretni! Az életben is és a pályán is mindig velem van ezeknek az éveknek a tanítása, és nem volt ez másképp az Ultrabalatonon sem!

És akkor következzen az élménybeszámoló a 221 km-ről Szőke-Csizmadia Reginától:

Annyira vártam már ezt a hétvégét, mint 23 évvel ezelőtt az első csajos nyaralásunkat. A helyszín nem változott, Balatonakarattyára megyünk ismét. Ugyan nem a bodegába és nem hárman, na és persze nem is lábat lógatni! De újra itt vagyok, másképp, más célokkal, de még mindig én vagyok.
Pár héttel korábban elbizonytalanodtam, mikor utolsó csapattagunk csatlakozott hozzánk, hogy valóban az a jó megoldás, hogy mi így együtt ilyen félig nyaralósan, félig sportolósan indulunk neki ennek a versenynek. Vagy ahogyan azt sokan teszik, végig együtt körbe kellene menni, kinek autóval, kinek éppen futva? Számos sztorit hallva arról, hogy volt olyan csapat, akik a végére már a közös fotóra sem voltak hajlandóak összeállni, azt gondolom jól döntöttünk. Már csak azért is, mert én úgy érzem sokkal többet kaptunk így egymásból.
Megérkeztünk és tulajdonképpen azonnal belecsaptunk a könnyebbik részébe. Olyan nyaralós feelinggel palacsintát sütöttünk, a teraszon ment a traccsparti, majd egy hatalmas térkép a földön kiterítve, és máris logisztikusként fejtegettük ki kit vigyen hová. Joggal kérdezhetnéd, hogy ezt eddig nem találtuk ki??? Részben megvolt a taktika, de volt rajta még mit simítani. Nos, továbbra sem távoztunk innét kész koncepcióval. Délután belekóstoltunk a nyitóünnepségbe, ahol egy tésztaparti várt minket. Arra pontosan jó egy ilyen, hogy már a start előtt felszívd magad. Onnan némileg már kicsi oroszlánként térsz haza, aki érzi, hogy szétszaggatja az aszfaltot mikor futnia kell majd.
És hát igen, azok a pillanatok is eljöttek, amiért nem szívesen cserélném le tervünket a körbeautózós megoldásra. Esti parti már csak szűk körben, együtt a csapat. Megfigyelted, hogy ezekben a helyzetekben az emberek elveszítik a hőérzetüket? Mindegy milyen hideg volt, de mind kint ültünk a teraszon. Semmi sem történt, csak együtt voltunk! Ezen a hétvégén ez az este volt a buli este. Fogalmunk sem volt mi vár ránk másnap reggeltől. De ettől még nagyon jókat nevettünk, új szavakat találtunk fel, és kicsit fel is világosodtunk! ;) Amennyiben állást keresel, tudd, hogy a Postán van Élményfokozó munkatárs!
A fentebbiek hatására nem éppen egy túlpihent banda sorakozott fel a rajtvonalon szombat reggel, de annál nagyobb izgalommal tettük meg első közös futó métereinket. Majd a legifjabb futónkat útjára bocsátottuk. Száguldott Nándi, az állunk leesett, ahogy megjelent az ideje az oldalon. Hihetetlen találmány, hogy követni lehetett a futót, de gondolom sejted, hogy a frissítés gombot mennyiszer nyomogattunk a következő bő egy napban… Észre sem vettük és már Ili rótta a kilométereket, felfelé és felfelé. Részemről megfejthetetlen hogy lehet futva hegyet mászni! Ő viszont pontosan tudta! Jóval korábban érkezett, mint azt gondoltuk. Máris Zsuzsi indult neki a tűző napon. Olyan fajta időben mikor a strandpapucsodat és az 50 faktoros naptejedet dobod inkább a táskába, nem a futócipődet! Mi történik itt? Semmi nem fog ki rajtunk? Egy újabb etap, ami gyorsabban ment végbe, mint azt számoltuk.
Elkezdtem érezni némi aggodalmat, hiszen odaértünk, ami számomra az első olyan pont volt, amiért kicsit bele tudtam volna halni, ha bármi gond történik. Valamiért ezen a megmérettetésen a fiainkért izgultam jobban, kiért azért mert túl sokat fut, kiért azért mert futás nélkül is voltak fájdalmai, s kiért azért mert nem éppen egy futó alkat. Azt hiszem, mondhatom, hogy pontosan ismerem mind a három esetet, saját utamon is kerültem szembe mindegyikkel. Egyiket sem könnyű legyőzni!
Ezzel az igalommal bennem, elindult Attila, miközben már a következő futóval autóztam váltásuk helyszínére. Ma sem tudom, hogy vezettem egyszerre autót, nyomogattam a frissítő gombot, számoltam, hogy vajon időben odaérünk-e, és aggódtam, hogy vajon fáj-e. Aztán jött a hír, ami lehet ilyen is meg olyan is! Fáj, nagyon is fáj, de megy tovább. Mi pedig oda fogunk így érni időben. Hogy láttam e futó arcán ilyen küzdelmet? Abban a percben még határozottan azt kell mondanom, hogy soha. Furcsa kettőség, mikor egyben örülsz, másfelől pedig egy ülőalkalmatosságot dugnál azonnal alá, hogy össze ne rogyjon. Megcsinálta!! Szerintem hős volt! Megharcolt az elemekkel, hisz még mindig nagyon erős volt a nap, és leküzdötte a fájdalmát is. Örültem neki, örültem annak, hogy az első nehézségen túljutva Maya lendülhetett neki távjának.
Meleg, emelkedő, de Maya haja még mindig tart! Ez jellemezte az ő futását! Ahogy tervezve volt, pontosan úgy érkezett! És hát mégiscsak fiatalság bolondság, na meg erő, így hát Nándink szaladt egy újabb távot! Szerintem, aki sosem találkozott vele, most sem tudja, hogy is néz ki, azt hiszem csak a hátát lehetett látni! Atya ég!!! Megfutottuk a magyar tenger északi oldalát. Mindeközben a déli különítmény már bőszen sakkozott otthon répa bábukkal szimulálva, kinek mikor hol kell lennie, ki fog kit várni, melyik váltóponton. A haditerv elkészült, s miközben útnak indultak, Évi is nekikezdett a hódításnak. Azon gondolkozom így utólag, hogy a Balaton nyugati oldala vajon nem jól van a térképen? Az egész egy nagy leejtő? Nem lehet másképp, mert Évi majd Peti úgy repesztettek azon a részen, ahogy nem is lehet! El kellene mennem oda egy szintmérővel…..
És hajrá Gabi! Ismét egy futónk, aki életében először állt ilyen szituációban! És ha ez nem lenne elég itt már a fejlámpával is meg kellett barátkozni. Az idő alapján ez egy jó barátság kezdete! Picin volt a sor, és újra rágtam a körmöm. Tudtam, hogy meg fogja csinálni, de aggódtam! Miért? Ne tévesszen meg a név, ez esetben nem fedi a valóságot! De kit is érdekelt ez, mikor kilóméretenként jött a hír a következő sikeresen megtett részről. Közben akadt némi helyrajzi probléma, de ennek nyoma semmiben sem ütközött ki. Magdi teljes felszerelésben várta Pici érkezését, majd ahogyan elindult, úgy indult neki az eső is. Szeretjük mi azt, semmi gond! Eső van, de jó, nincs meleg, sötét van, milyen jó, hogy van fejlámpa, fáj a térd, isteni szerencse, hogy senkit sem érdekelt, legalábbis azokon a méreteken, míg el nem érkezett a váltás. Noémi esőben kezdte, esőben fejezte. És megtudtuk, hogy az égi áldás egy futás gyorsító dolog, hisz éppúgy, mint Magdi, Noémi is bőrig ázva, gyorsabban szaladozott ott a partig kicsapott hánykolódó hullámok között, mint azt előre terveztük! Árulni kellene a futóboltban esőt… !
Tamás! A legnagyobb izgalom érkezett el ezzel, és indult útjára egy maratoni kaland! Az első fele, ahogyan azt vártuk minden gond nélkül, remek futóidővel zajlott! Persze az elemek még mindig jelen voltak, had küzdjön az a harcos! Eső után köpönyeg? Száraz ruha? Áhh, nem kell! Nem is kellett, újra esett! És szépen áthallásosan jött a hajnal, és a Balatonvilágos táblával megérkezett a világos. Azonban ezen felül üzenet is érkezett! Baj van! Izom görcs! Akinek volt része benne pontosan tudja, hogy menni is nehéz, az ő feladata pedig éppen az volt, hogy fusson. Nem volt kérdés, hogy menni kell, segíteni kell! Masszírozással, támogatással, kísérettel, hangos szóval. Bárhogy, segíteni kell! Félelmetes csatának voltunk tanúi! A test és a szív küzdött egymással, és innentől kezdve már nem álltak egy oldalon egy percre sem! Itt van a maratoni fal. Az a szemét fal, mely üzeni, hogy ugyan baromi ügyes vagy, hogy 30 km-t lefutottál, de higgy nekem, a maradék 12-re nem leszel képes! És mennyire könnyű hinni ilyenkor, hogy így lesz! Már már nyúlsz levenni a cipődet mikor a társak ajánlkoznak, hogy leváltanak! De a szív nem hagyja ezt! Most kell tenned! Most kell megmutatnod! Ha most megállsz, és átadod azt a kis vacak időmérőt másnak, vesztettél! Na persze nem a mi szemünkben! Magadban, magad számára! Csodás volt látni, hogy mennyire nem akartál vesztes lenni! Mentél tovább, valahogy mentél……! És hogy mi az az erő? Megmondom! Mikor eljött a cél, képes voltál arra, hogy utolsó erődet összeszedve BEFUSS a célkapun és mosolyogj! Lenyűgöző volt! ?
Ezzel az élménnyel, ezt megélve indultam el, mint utolsó futó, annak minden terhével a vállalom, mert itt már bizony éreztem, hogy a többiekért oda kell tennem mindent. Remélem felmerült már benned a kérdés, hogy mégis mikor is aludtunk mi? Hát igen, ezt kérdeztem én is magamtól. De egyszerűen nem lehet, nem tudsz kikapcsolni! Aggódsz, szurkolsz, örülsz, kiindult, beért! És ugyan lefeküdtem én, de csak nézegettem mikor hol jár a futónk, és hallgattam Noémi majd Tamás üzenetét. Mindegy is, mert ma sem csinálnám másképp, mindez csak annyiban volt hatással rám, hogy átértékeltem a futóidőmet 2,5 óráról, 3 óra pokoli küzdelemre. Biztos voltam benne, hogy ott leszek a befutó kapuban, és abban is, hogy a többiek megvárnak, érkezzek akármikor. Hát így indult az én kalandom. A futásról nincs új tapasztalatom, pont olyan volt, mint máskor! Tudod mi volt más? Hogy időnként ott állt valaki az út szélén, aki mindezt csak azért tette, mert én ott fogok elszaladni! Olyan óriási erőt ad ez!!! Korábban kicsit aggasztott a gondolat, hogy jaj, most biztos milyen béna a mozgásom itt a tizenötödikben, vagy éppen olyan meghalt fejet vágok, hogy rám sem lehet ismerni, arról már nem is beszélve, hogy mekkorára nőttem hátulról….! Igen, tudom, hogy ez baromság, mégis így voltam ezzel. És ezt meg kellett éljem, hogy rájöjjek, hogy mennyire nem volt így! Annyira megörültem az ismerős arcoknak, a buzdító szavaknak, hogy úgy összekaptam magam és mosolyogtam, mint aki éppen csak most indult neki! Az én futásom legemlékezetesebb része számomra ez volt, az én pajtásaim a partvonalról! Ott voltak, velem voltak! 2 óra 31 percen keresztül éreztem őket!
Ezzel az érzéssel - és ha már az eső időközben elállt, csináljunk sajátot - időnkénti magán cseppekkel megérkeztem a célba, ahol már semmi meglepő nem lesz benne, de minden csapattársam ott várt rám, és ahogyan a kezdeti lépéseket együtt tettük meg, úgy az utolsó métereken sem tettünk másképp! Befutottunk, megérkeztünk, átéltük és megéltük az Ultrabalaton minden szépségét és megharcoltuk minden csatáját! 27 órával 39 perccel és 53 másodperccel Nándi startja után győztesen hagytuk el a helyszínt!
Azt hiszem jól sikerült! Hisz már ma mindenki újra akarja, és többet akar belőle kapni!
2 céllal érkeztem, 2 megvalósult álommal tértem haza!
Szokták mondani vigyázz mit kívánsz, mert valóra válik!

És végül mit jelent az, hogy a "festőállványról jöttek"? A Nemzeti Festékbolt csapata egy önkéntes -festőkből és segítőkből álló - alakulat, akik Teremfestés programjuk keretében kerületünkben és Pest megyében közel 100 terem falait színezték ki óvodákban, iskolákban.

https://rakoshegyi-info.blogstar.hu/./pages/rakoshegyi-info/contents/blog/73057/pics/lead_800x600.jpg
 

Esti gimi Rákoshegyen2018.08.30. 10:25

Rákosmente első serháza2019.08.15. 20:30

Kórus kommandó 2.02018.12.30. 11:50

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?