130. országos énekesmadár-etetési szezon


Kerületünk a legnagyobb budapesti kerület a maga  54,83 négyzetkilométerével. Itt található a 27 hektáron elterülő Merzse-mocsár, mely Budapest közigazgatási határain belül az egyik legháborítatlanabb vizes élőhely, és egyben tizenegy madárfaj otthona. És persze sok családi ház van a kerületben és azok kertjében sok madár tartózkodik.

A tél beköszöntével felvetődik a kérdés, hogy etessük-e és hogyan a madarakat. Az alábbiakban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület http://www.mme.hu
közleményét olvashatják a madáretetésről:

"Az énekesmadár-etetési időszak dandárja hazánkban az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, november második felétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak. Az énekesmadaraknak adható téli madáreleségek 3+1 csoportba sorolhatók: napraforgó, amibe apró szemű kölest is lehet keverni; állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó); alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva) és bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal); plusz ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet. Részletek: http://www.mme.hu/teli_madaretetes

 

Az énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél szomorú hazai tapasztalatai, a tömeges madárelhullások rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról.

 

A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól. Etetésük szennyezi a környezetet, közben kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozza. Növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését. A tömeges érintkezés ránk is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent madárra és emberre egyaránt óriási kockázatot. Ráadásul az etetés folyamatos kenyér diétája megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van ("angyalszárny-betegség"). Részletek: http://www.mme.hu/a-vizimadarakat-soha-ne-etessuk "

https://rakoshegyi-info.blogstar.hu/./pages/rakoshegyi-info/contents/blog/87035/pics/lead_800x600.jpg
 

Esti gimi Rákoshegyen2018.08.30. 10:25

Rákosmente első serháza2019.08.15. 20:30

Kórus kommandó 2.02018.12.30. 11:50

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?